Weller Márton: A kilecvenkettedikre
1
Micsoda erők dolgoznak ellenünk?
Elvész a nemzet, ha valamit nem teszünk!
Milliók várják a hívókürt szavát,
emeljük fel együtt, árva kis hazánk!
2
Nemtelen hátráltunk amíg még volt hová,
testünkből tápláltuk vérszívók rongy hadát.
Csontjainkban érezzük: így nem mehet tovább,
emeljük fel végre, árva kis hazánk!
3
Lappangó férgek a múltunkat orozzák,
istenünk’ gyalázzák, népünk ostorozzák!
Könyörgöm, ne várjuk tovább a csodát!
Emeljük fel most, árva kis hazánk!
4
Gyűlölve születnek, gyűlölve temetnek,
a szó: SZERETET, e fajtának eretnek.
Csak azért élnek, hogy a világot kifosszák,
mentsük meg tőlük, árva kis hazánk!
5
Mit kéne tenni, hogy a magyar talpra álljon,
ősei hitére újra rátaláljon?
A végső pusztulástól mentse meg magát,
és felemelje végre, árva kis hazánk!
6
Nem bízhat a magyar, egyedül magába’,
mert nincs a világon, egy igaz barátja.
Késsel a torkán is csak bámul a világba,
nem érzi a veszélyt, hogy elvész a hazája!
7
De már nyílnak a szemek, ébred a világ
és megértik végre az Isten egy Fiát.
Lobogóra írják a szent, hívó szavát:
Állj fel végre magyar, és vedd vissza a hazád!
8
A Kárpátok gyűrűjén megtörik a varázs,
a kilencvenkét éves, és nem lesz meg a száz!
Ezért küszködünk, ezért száll a fohász!
Ma érted hull a könnyünk édes Magyar Hazánk!